Alakorvoslás program | MedWay Diet

Goo goo fogyni

45 kiló fogyás

Fogyni szeretne? Elég rálehelnie erre a kütyüre! Vaffler Dániel A Lumen nevű kis kütyüt összerakó brigád azt ígéri, hogy már a lehelletünk is elég ahhoz, hogy a jó irányba induljunk el. Tavaly augusztusban a Lumen készítői közel 2 millió dollárt gyűjtöttek össze közösségi finanszírozásból az IndieGoGo-oldalon.

mandolin fogyás

Azt tervezték, hogy egy olyan eszközt hoznak létre, amire elég rálehelni, és segít a fogyásban. Ez alapvetően jól hangzik, de hogy működik?

csapat fogyás élettartama

A Lumen névre leghatékonyabb fogyókúra kis eszköz valójában elég picinek tűnik ahhoz, hogy magunkkal tudjuk hordani egész nap, amire szükségünk is lesz, ugyanis naponta többször rálélegezni pontosabban bele.

Ezt követően a lehelettünkben található széndioxidot elemezve meg tudja állapítani, milyen az anyagcserénk, ez alapján pedig tanácsokat tud adni arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket kellene magunkhoz vennünk, hogy a lehető leghatékonyabban égessük el a zsírt.

Forrás: Lumen A Lumen biztosította róla a támogatókat, hogy a dolog működik, hiszen egy rakás valós kutatást elvégeztek, mielőtt elkérték volna az emberek pénzét, és ténylegesen bebizonyosodott legalábbis szerintükhogy a tesztben résztvevők kifejezetten jó ütemben fogytak, miután elkezdték használni az eszközt.

A legjobb alkalmazások a fogyáshoz

A Lumen természetesen kompatibilis az Apple Health és Google Fit rendszerekkel, így az adataink és statisztikáink folyamatosan nyomon követhetők. Ezzel együtt azért érdemes lehet óvatosan közelíteni a témához, mert ugyen a hasonló eszközök alapvetően goo goo fogyni segíthetnek az egészségesebb táplálkozásban, egyelőre túl sok bizonyítékunk még nincs a hatékonyságukról.

  • Progeszteron segített a fogyásban
  • Kórosan elhízott hogyan lehet fogyni - Kórosan elhízott hogyan lehet fogyni
  • Goo hara fogyás, 12 idol diéta, ami sokkolni fog - KÉrdekesség szórakozás Korábban már szó volt a koreaiak diétájárólamit általában bevetnek, de most 8 olyan idol-t fogok nektek bemutatni, akik nagyon komolyan és extrém módon étkeznek diéta időszakban.
  • Az 5 legjobb fogyókúrás app, ha te is fogyni akarsz a mobiloddal! | Szabadidő | Mobilgamer
  • A három alapvető dolog az egészséges életben.
  • Hideget használva zsírégetésre
  • Kosaram Fogyás szakemberektől A legjobb helyen jársz.

Nem csak ezért lehet érdemes várni, mielőtt valaki kicsengetné a dolláros árat, hanem azért is, mert korábban goo goo fogyni hasonló eszköz is elindult már közösségi finanszírozásból, de végül eddig nem sok érte el azt a szintet, hogy a megrendelők tényleg meg is kapják a terméket. Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Lehet fogyni és izmot építeni egyszerre?

Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.